Már abban a pillanatban megsemmisülhetett a Titan nevű tengeralattjáró, és meghalhattak az utasai, amikor megszakadt a kommunikációjuk a felszíni személyzettel – erre a következtetésre jutott az amerikai haditengerészet. Állításuk szerint az expedíció megkezdése után 1 óra és 45 perccel a búvárhajó szétrobbanásának hangját rögzíthették a mélyben, vagyis esély sem volt arra, hogy a felszínre emelkedjen. Közben a gazdag turistákat és kutatókat a Titanic roncsaihoz szállító cég is megerősítette: a fedélzeten tartózkodó öt ember életét vesztette.