Nagy-Britannia és Németország, Ukrajna legnagyobb támogatója Európában. Ezt III. Károly mondta Berlinben, ahova uralkodóként első útja vezetett. A látogatás során a német államfő úgy fogalmazott, hogy a Brexit elindítása után 6 évvel, ideje új fejezetet nyitni a két ország közötti kapcsolatban. Károly koronázásán egyébként számos ország vezetője jelen volt, Joe Biden amerikai elnök azonban visszautasította a meghívást. Hogy mi ennek az oka és milyen a brit uralkodó külpolitikájának megítélése, arról szakértő vendégünket kérdezzük.