Bár a háború kezdete óta gyakran hallható narratíva volt, hogy az egész világ összefogott Oroszország ellen, egy év után már teljes biztossággal kijelenthető, hogy a valóság ettől eltér. Ez persze nem jelenti azt, hogy a világ országai Moszkva mellé álltak volna: saját érdekeikből kiindulva a mielőbbi békét szorgalmazzák, ennek eléréséhez pedig a konfliktusok tompítását, és nem kiélezését tartják megfelelő eszköznek. A Nyugat makacs hozzáállása pedig ahhoz vezethet, hogy az Oroszország elszigetelésére irányuló igyekezetében saját maga zárkózik el a „Többiektől” – erről írt legfrissebb elemzésében a XXI. Század Intézet.