Hajmeresztő videó került elő Gyöngyösi Mártonról – írta meg a Magyar Nemzet. A lap által közzétett korábbi felvételen a Jobbik jelenlegi elnöke minden izraeli állampolgárt már ránézésre is nemzetbiztonsági kockázatnak nevezett. A portál szerint mindezek fényében is érthetetlen, hogy az amerikai nagykövet miért hívta meg a zsidó húsvét megünneplésére a politikust. Gyöngyösi Márton egyébként most már azt állítja, hogy az esten meggondolatlannak nevezte korábbi mondatait. Pedig múlt pénteken az M1-en még azt mondta: nem is került szóba a zsidók listázására vonatkozó korábbi parlamenti beszéde.