Az Air Transat gépe tavaly nyár óta közlekedett szezonálisan hetente egy alkalommal Torontó és Budapest között, és az akkori ünnepélyes megnyitó járat fogadására lapunkat is meghívta a kanadai szabadidős légitársaság. A jelek szerint viszont a következő szezonban már nem fog közlekedni a két város között.
A Budflyer blog szúrta ki és értesítette portálunkat is, hogy az Air Transat oldalán csak október 12-ig lehet foglalni, ezt még lehetett volna azzal magyarázni, hogy a légitársaság csak a nyári szezonban indít járatot. Ugyanakkor jövőre július 1-jén kellene indulnia, ám a Budapest–Torontó-útvonal egyszerűen eltűnt a keresőkből, és a légitársaság oldalán sem lehet rájuk foglalni.
Végül a blog megkereste a céget, amely Facebook üzenetben válaszolta meg, hogy jövőre nem indítják útnak Magyarországot Kanadával összekötő járatot. Így az utolsó Air Transat gép október 13-án indul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Ugyanakkor a cég hivatalos oldalán MÉG nem olvasható ezzel kapcsolatban semmilyen közlemény, de valóban nem lehet foglalni jövő nyárra.
A Budflyer blognak küldött válaszban azonban egyértelműnek látszik, hogy Az Air Transat jövőre nem repül Budapestre:
[highlight]”Unfortunately, for next season, we won’t be flying on Budapest.
Since we re-evaluate our routes every season, it’s still possible that it comes back next year so follow us on social media to be the first to know of these new routes!”[/highlight]
Ezt követően közvetlenül Torontóba csak az Air Canada Rouge-zsal lehet utazni, de csakis a nyári szezonban.
Csak a budapesti desztinációt törölte az AirTransat az európai kínálatából
A prágai, és az idén újonnan elindított zágrábi járatok, viszont jövőre ismét újraindulnak hetente 2 alkalommal.
Pedig kihasznált volt
Tóth Attila, az AirTransat magyarországi képviseletét ellátó AVIAREPS Magyarország Kft. ügyvezetője korábban elmondta, hogy 2015-ben az átlagos töltöttség 95 százalék volt és a business osztályon is 98 százalék körüli volt a kihasználtság.
A Turizmus Online is hasonló kihasználtságról írt: A tavalyi évben az AirTransat budapesti járatának kihasználtsága meghaladta a 90%-ot, ami nagyon jó eredménynek számít. Idén a tavalyi 17 járat helyett (köszönhetően a kedvező fogadtatásnak), már 21 járattal közlekedik a nyári időszak alatt a kanadai légitársaság Budapestre. A tavalyi év során az Air Transat Torontó-Budapest járatán összesen 11 ezer utas fordult meg.
Lapunk megkereste az AirTransat képviseletét. Amint válasz érkezik kérdéseinkre, akkor azzal kiegészítjük a cikket.
FRISS Közlemény: Az Air Transat két sikeres év után a jövő évi nyári szezonban nem indít közvetlen járatot Budapestre. E stratégiai döntés hatásának felülvizsgálata után a légitársaság elképzelhetőnek tartja a budapesti járat egy későbbi időpontban történő visszaállítását.
Az Air Transat 2017-ben számos európai célállomásról továbbra is üzemelteti közvetlen járatait Torontóba, Montrealba és Vancouverbe, melyekről bővebb információ a légitársaság honlapján található: www.airtransat.hu
[divider]
[adrotate banner=”7″]
[adrotate banner=”13″]