Múlt hét csütörtökön kellett volna első alkalommal a levegőbe emelkednie a Budapest-Torontó közvetlen útvonalon közlekedő görög légitársaság egyetlen gépének, azonban –mint arról beszámoltunk – a járat a torontói repülőtér információs táblája szerint fel sem szállt, törölve lett. Az okok egészen a mai napig nem voltak világosak. Ma viszont Denis Codere, a légitársaság helyettes értékesítési igazgatója igyekezett eloszlatni a találgatásokat, és kijelentette: „Közlekedni fog a Budapest-Toronto útvonalon a SkyGreece”, csak egy hónap késéssel.

A járat eredetileg május 21-én szállt volna fel Boeing 767-300ER típusú gépével Budapestről. Heti két járatról – csütörtök, szombat – szólt a fáma. Aztán egyszer csak, egy április napon megjelent a Ferihegyen a gép; a nagyjavítást megelőző, úgynevezett C-check-re érkezett. A járattörlés valójában ezzel függ össze, hiszen az alaposan átnézett Boeing gépet még csak a napokban veszi át a légitársaság – újságolta Denis Codere. Vagyis semmi baj nincsen.
A dolgok jelenlegi állása szerint a járat heti egyszer közbülső megálló nélkül fog közlekedni. Az új menetrend szerint az első gép június 17-én indul Torontóból és másnap, június 18-án érkezik Budapestre. Az útvonalra már foglalhatók helyek a társaság honlapján. Denis Codere szerint a foglalások biztatóan alakulnak. Olyannyira, hogy fontolgatják a járat téli üzemelését is – derült ki.
Az értesüléseket megerősítette a légitársaság magyarországi értékesítési ügynöksége, a B2Sky is. Ők is igyekeznek mindenkit megnyugtatni: a járat közlekedni fog.
Codere azt is közölte: a SkyGreece Airlines május 23-án megkezdte Észak-amerikai működését Toronto-Montréal- Athén járatával. Ezt azonban saját gép híján másikkal repülte a társaság, melyet a spanyol bázisú Privilege Style kölcsönzött a görögöknek erre az útra. A légitársaságnak egyetlen Boeing 767-300ER típusú gépe van, mely a holland Martinair-nél kezdte pályafutását 1992-ben, majd egy félévnyi Air Madagascar-os szünetet követően 2013 óta a SkyGreece-nél van. A cégnek rendelése van egy Airbus A340-300-asra is.
A SkyGreece a montreáli reptéren
Hogy valóban létezik a görögök légitársasága, és valóban felszállt május 23.-án a Torontó-Montreal-Athén útvonalon az első transzatlanti járatuk, azt a montreáli repülőtéren készült alábbi videó ékesen bizonyítja. Bár a Boeing 767-es a Privilege Style légitársaság festésével van ellátva és kölcsönbe kapták a görögök a spanyoloktól, de ez már bizony a SkyGreece által üzemeltetett GW424 (SGR424) járat…
[adrotate banner=”7″]
[adrotate banner=”13″]