
A készülő sorozatot az a Luc Besson jegyzi, akit a magyar nézők a Taxi című, nagysikerű francia vígjáték rendezőjeként ismerhetnek. A férfi főszerepben pedig A szökés James Whistlerét alakító Chris Vance lesz látható.
Ügynököt alakít
A világhírű szőke szépség jó néhány érzelmes film után most a kemény oldalát mutathatja meg, ugyanis ő kapta meg annak a CIA-ügynöknek a szerepét a sorozatban, aki veszélyes megbízásokkal látja majd el a főszereplő Frank Martint.
A 33 három éves színésznő már a trailerben is látható, sőt, több helyen hallhatjuk, ahogyan kiváló amerikai akcentussal prezentálja kívánságait.
A sorozat forgatása egyébként különböző okok miatt többször is leállt, egy alkalommal kéthetes szünetre kényszerültek, mert Chris Vance súlyosan megsérült.
Először vetkőzik
Természetesen láthattuk már fehérneműben, hiszen Andrea modellként vált ismertté, filmszerepet azonban most először játszik ruha nélkül. Karakterének ráadásul nem kevés félnivalója van: szép lassan kiderülnek dolgok a múltjából, sőt, állítólag néhány szót magyarul és olaszul is beszél majd.
Andrea eddigi karrierje során több mint 30 filmben játszott, partnerei közt tudhat olyan híres színészeket is, mint Julia Roberts, Robert Redford és Brad Pitt. Alakításait számos díjjal jutalmazták már, 2007-ben az olasz filmszakma női felfedezettjének választották, 2008-ban a San Remó-i fesztivál háziasszonya volt.
Bár gyakran kérdezik családalapítási teveiről, Andrea elsősorban a karrierjére szeretne koncentrálni, hiszen úgy érzi, még bőven van olyan szerep, amelyért ringbe szállhat.
[adrotate banner=”2″]