Stephen Harper miniszterelnök Montréalba látogatott, ahol a négy nőrokona (három tizenéves lány és a családfő első felesége) meggyilkolásáért elítélt Shafia-család élt: a kormányfő a becsületbeli ügyek miatt elkövetett gyilkosságok elleni szigorú fellépés fontosságát hangsúlyozta. – számolt be a The Canadian Press.
Harper látogatást tett egy otthonban, ahol a családon belüli erőszak áldozatai találhatnak menedékre. A kormányfő barbárnak és kegyetlennek nevezte a gyilkosságokat, amelyeket a családi becsület helyreállítása nevében követnek el. Közel 350 000 dollárnyi támogatást ígért egy családvédő szervezetnek, hogy az effajta bűncselekmények elleni küzdelmét segítse a városban.
A családvédők szerint az utóbbi években nőtt a fent leírt eseteket jelentő nők száma. Abban, hogy egyre többen mernek segítséget kérni, többek között az is szerepet játszik, hogy a már említett, egész Kanadát megrázó Shafia-családban történt gyilkosság és a per, amelyben elítélték az elkövető apát, a második feleségét és legidősebb fiukat, nagy nyilvánosságot kapott a médiában.
[adrotate banner=”7″]
A konzervatív kormány korábban is próbált lépéseket tenni a családon belüli erőszak ezen formája ellen, ezek azokban nem minden esetben bizonyultak megfelelőnek. 2010-ben azt javasolták, hogy a családi becsület miatt elkövetett bűncselekmények külön kategóriaként szerepeljenek a büntetőtörvénykönyvben, de a számos kritika miatt végül elvetetették a javaslatot. Az ellenzők szerint egy ilyen döntés visszalépés lenne a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemben, mert vallási vagy etnikai alapon csoportosítaná a bűneseteket. Ráadásul megnehezítené az ügyészek munkáját, hiszen nemcsak a gyilkosságot kellene bizonyítaniuk, hanem bizonyítékot kellene szolgáltatniuk arra is, hogy azt a tévesen felfogott családi becsület megsértése miatt követték el.
[adrotate banner=”2″]