Hatan meghaltak a hétfői asztraháni gázrobbanásban, négy embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok – jelentették kedden hírügynökségek. A hat lépcsőházból álló, panelelemes sorház második épülete a legfelső szintig megsemmisült.
A világhálón megjelent videófelvételek tanúsága szerint az épület a robbanást követően még állt. Kicsivel később omlott le, mikor a robbanásban sérült részt a lakók megpróbálták átkutatni túlélők után.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi sajtószolgálata szerint a kutatómentők kedden két ember holttestét emelték ki a romok közül.
A mentésben mintegy hétszázan vettek részt – értesült a Blikk.
Egy másik videón az a pillanat látszik, mikor a panelház közepe teljesen beszakad. A sérültek száma 15, köztük két gyerek is van. Öt embert kórházban ápolnak. A tervek szerint az egyik sérültet az orosz fővárosba, Moszkvába szállítanák kezelésre. Huszonhat embert menekítettek ki a romos sorházból. Őket egy közeli iskolában helyezték el, ahol több orvoscsoport tart ügyeletet. Egyes információk szerint a gázrobbanást egy lakó öngyilkossági kísérlete idézhette elő.
[adrotate banner=”7″]
[adrotate banner=”2″]