Kanada kiutasított négy orosz diplomatát, miután a múlt héten őrizetbe vettek egy kanadai katonát, akit a hatóságok egy külföldi ország javára végzett kémkedéssel gyanúsítanak – közölte pénteken a The Globe and Mail című torontói napilap.
Az érintett négy orosz nevét és beosztását nem hozták nyilvánosságra, de már törölték őket az akkreditált személyek listájáról.
A CBC (Radio Canada) közszolgálati csatorna értesülése szerint néhány diplomata már az ügy kirobbanását követően elhagyta az országot.
A kanadai orosz nagykövetség egyik tisztviselője, akit idézett The Globe and Mail, ugyanakkor cáfolta, hogy távozásuk összefüggésben állna a kémkedés gyanújával, és azt állította, csupán a diplomaták rotációs alapon történő cseréjéről van szó.
A kanadai igazságügyi tárca által hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a 40 éves Jeffre Paul Delisle-t a titokvédelmi törvény megsértésével vádolják, és hogy öt éven keresztül egy külföldi állam felderítő szolgálata számára szolgáltatott ki bizalmas információkat.
A katona rangját és beosztását nem közölték, sem azt, hogy milyen természetűek az átadott információk.
Amennyiben bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönt is kaphat Jeffre Paul Delisle.
[adrotate banner=”7″]
Orosz reakció
A moszkvai külügyminisztérium a Twitteren reagált pénteken kanadai sajtóhírekre, és cáfolta az orosz diplomaták kiutasításáról szóló információkat, olvasható az MTI tudósításában„Csodálkozunk a kanadai sajtójában közölt jelentéseken, diplomatáink kiküldtetése lejárt, ezért hagyták el az országot 2011-ben” – olvasható a moszkvai külügy mikroblogjában.
Egyéb hivatalos orosz válasz még nem látott napvilágot a torontói lapok közlésére, amely szerint Kanada kiutasított négy orosz diplomatát, miután a múlt héten őrizetbe vettek egy kanadai katonát, akit a hatóságok egy külföldi ország javára végzett kémkedéssel gyanúsítanak.
A The Globe and Mail című torontói napilap értesülései szerint az érintett négy orosz nevét és beosztását nem hozták nyilvánosságra, de már törölték őket az akkreditált személyek listájáról. Néhányan közülük már tavaly elhagyta Kanadát.
A Kommerszant című orosz napilap internetes változatának információi szerint a katonai attasé asszisztenséről, Dmitrij Fedorcsatyenko alezredesről, Konsztantyin Kolpakov attaséról és két műszaki alkalmazottról van szó.
Dmitrij Szaltikov, a Kommerszant tudósítója úgy tudja, hogy a kanadai katonát az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB adhatta föl.
Andrej Szoldatov, az agentura.ru című internetes oldal főszerkesztője szerint a kanadai elhárítás gyengének számít, de ha napvilágra kerül egy kémügy, akkor is igyekeznek elhallgatni, attól tartva, hogy árthatnak az orosz-kanadai kapcsolatoknak.
Washington folyamatosan azzal vádolja Ottawát, hogy Kanada határain keresztül könnyebben bejutnak az orosz kémek az amerikai kontinensre.
Forrás: MTI .