Január végén, de legkésőbb február elején leáll a BKV – erősítette meg a kósza híreket a Népszabadságnak a Budapesti Közlekedési Központ.
Amennyiben a fővárosi közlekedési társaság kénytelen leállítani a gépjárműparkját, az egyet jelent a főváros közlekedésének összeomlásával. Ennek elkerülésére egyetlen mód van; mihamarabb a normatív támogatáshoz kell jutnia a társaságnak.
A főváros ugyanis képtelen előteremteni a – nemzetgazdasági miniszter javaslatára – decemberben bizonytalan ideig zárolt 32 milliárd forintos normatíva kieső részét. A kormányzat és a főváros megbízottjai legkorábban ezen a héten ülnek először tárgyalóasztalhoz.
Friss! Tarlós: a főváros hajlandó minden forrását összeszedni a BKV helyzetének megoldására
Minden lehetséges pénzt összeszedne a főváros a BKV helyzetének rendezésére, ha az állam is megnyitná előtte a forrásokat – mondta Tarlós István főpolgármester a hvg.hu-nak adott interjújában, amely csütörtökön jelent meg.
[adrotate banner=”7″]
Tarlós István álláspontja szerint jelenleg „a tartós megoldás perspektíváját magában hordozó” ad hoc lépéseket kell tenni. A városvezető kijelentette: a főváros arra is hajlandó, hogy az összes maradék likvid forrását „összekaparja”, ami 9 milliárd forint körül van. Mint mondta, ezt betennék a BKV-ba, de csak akkor, ha az állam legalább a zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatást felszabadítja, és megadja ezen felül a korábban a hitelek törlesztésére kért 24 milliárd forintos támogatást.
A főpolgármester a portálnak úgy fogalmazott: „intézményeink működését a végsőkig megfeszítve, népszerűtlen drágításokat bevezetve mi is összekaparunk 21 milliárdot. Enélkül el nem képzelhető semmilyen megoldás, mert abban a pillanatban esedékessé válik a lejárt hitelek visszafizetése, és a cég fizetésképtelenné válik” – jegyezte meg Tarlós István, hozzátéve, ez azt jelentené, hogy „három nappal később már gázolaj sem lesz a buszokba”.
A városvezető arra is kitért: napokon belül leül Orbán Viktor miniszterelnökkel beszélni a kérdésről. Szavai szerint a Fideszen belül sokan nem értik a problémát, „kilátástalan velük vitázni”, ezért is várja határozottan a miniszterelnöktől a megoldást.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter december 21-én Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkárt jelölte ki, hogy egyeztessen a BKV gazdasági és pénzügyi helyzetének stabilizálásáról Tarlós Istvánnal. A főpolgármester pedig Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját nevezte ki tárgyalópartnernek. Az MTI
[adrotate banner=”2″]